fbpx

5 változás, amit az 5 elem konyhának köszönhetek

kása
10 jó tanács az őszi étkezéshez
2015-11-11
Gyógyételek köhögésre
2015-11-27
kása
10 jó tanács az őszi étkezéshez
2015-11-11
Gyógyételek köhögésre
2015-11-27

8 évvel ezelőtt kezdtem írni Kicsi Vú néven az első gasztroblogomat. Már akkor is vonzott az ázsiai konyha, de a kínai gyógyító konyhára csak a gyerekeim születése után bukkantam internetes barangolásaim során. Nem egy komoly egészségügyi kihívás miatt kezdtem el kutakodni, csak a gyerekeimnek szerettem volna minél egészségesebben főzni és egy hiteles, megalapozott rendszert kerestem.

A kínai gyógyászat több ezer éves múltra tekint vissza, és ahogy kezdtem megismerni, azt éreztem, hogy ez nem is olyan egzotikus és távoli, hiszen a dédanyáink is hasonló szellemben éltek és étkeztek.
Nem kínai ételeket főzök tehát, hanem a kínaiak energetikai szemléletét alkalmazom. Tudatosan bánok az alapanyagokkal, azok termikus hatása, íze és meridiánvonatkozásai alapján. És tudatosan választom meg a főzési eljárásokat az adott évszaknak és időjárásnak megfelelően, hogy télen melegíteni, nyáron hűteni tudjam magamat és a családomat.

miszóleves

Melyek a legnagyobb változások, amiket az elmúlt években fokozatosan bevezettem a családunk életében?

  1. Minden napot főtt, meleg reggelivel kezdünk. Kisfiam első kérdése ébredés után: „Kása van?”
  2. Természetes, szezonális alapanyagokból főzök, kerülöm az ipari kajákat, főtt gabona és sok zöldség egy kevés hússal képezi az alapot.
  3. Nem került semmi mereven tiltólistára, de megváltozott bizonyos alapanyagokhoz a viszonyom. A tejtermékeket például fűszerként használom, nem önálló étkezésként. Nem eszünk poharas joghurtokat, legfeljebb nyáron.
  4. Sokkal kevesebb kenyeret eszünk, azt is inkább pirítva és törekszem rá, hogy vacsorára is főtt étel kerüljön az asztalra.
  5. Mivel minden ételbe teszek lehetőség szerint mind az 5 alapízből, sokkal kreatívabban és változatosabban fűszerezek.

A legjobb benne az, hogy nem egy szigorú szabályrendszert kellett magamra erőltetnem, kisebb kilengések engedélyezve vannak, mert a kínaiak szerint a Májunk, ami a csí egyenletes áramlásáért felel az egész testben nem szereti a merev korlátokat. Ezért jobb néha kiereszteni a gőzt, mintsem befeszülni.
Bécsben minden áttanult napot azzal zárt a tanárnőm, Ina Diolosa, hogy ezek után egy szelet Sachert mindenki megérdemel. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük