5+1 szakácskönyvtipp nem csak karácsonyra

Minimalista konyha – te is akarod?
2016-10-27

Kicsi Vú vagyok, szakácskönyvfüggő. Szerencsére szinte mind örömet okoz, így KonMarinak sem lehet ellenük kifogása. A nappalinkban külön polcon sorakoznak a könyveim, tematikus csoportokba rendezve. Az évek során letisztult az ízlésem, mára kialakult a két fő irány, ami leginkább lázba hoz: az egyik az egészséges étkezés, a másik pedig a sztorizós, olvasmányos szakácskönyv mint műfaj – sajnos ebből elég kevés van. Karácsony előtt mindig nagy a dömping a piacon, így egyre nehezebb eligazodni, én most 5+1 könyvet emeltem ki a kínálatból a magam ízlése szerint.

Steiner Kristóf: Kristóf konyhája

Kristóf receptjeiben három dolog fogott meg: a lazasága, a közel-keleti ízekhez fűződő vonzalma és hogy vegánsága ellenére nagyrészt főtt, sült, grillezett ételekkel operál. Akárhol ütöm fel, könyve energetizál: rögtön kedvem lesz tőle főzni, majd vendégeket hívni. A receptek 1 főre szólnak, mert akárcsak én, Kristóf is szeret többféléből keveset enni. Vegán chilis babját, Barbie humuszát vagy a sábeszi sóletjét például szívesen kipróbálnám, meg egyébként szinte mindent a könyvből. A honlapján is megoszt néhány receptet, azt is érdemes átböngészni.

Fánki föő

Elfogult vagyok ezzel a mesélős szakácskönyvvel, mert van személyes kötődésem is: együtt főztünk a szerzőkkel anno a Dining Guide bloggerkóstolóján. Éva az ikonikus vietnámi húslevest, a phot készítette el, én meg egy petrezselymes cukkinilevest 5 elemesen… Nem sokkal később meg is valósult Éva és párja, András álma, megnyitották vietnámi kifőzdéjüket, majd megírták a sztorit és a kedvenc receptjeiket ebben a szakácskönyvben. Én is ilyen könyvet szeretnék, ha majd egyszer oda jutok: személyeset, őszintét, lazát, sok fotóval, történettel. Aki kacsingat a gasztronómiai vállalkozások felé, annak kifejezetten inspiráló olvasmány, a végén még egy gasztro-startup kalauz is helyet kapott.
5 elemes szempontból az ázsiai levesreceptek és reggelire adható variációk (japán tócsni, kurkumás rizspalacsinta, malaccsászárral töltve, gőzölt tésztabatyuk) keltették fel a legjobban a kíváncsiságomat, de a Funky pacalsaláta receptje is nagy kincs.

Bezselics Ildikó: Magok a konyhában

A Két cica konyhája blog szerzője, Ildi egy 3 részes sorozatba kezdett, ez az első kötet a hüvelyesekről, a további részek majd a gabonákról és az olajos magvakról szólnak. A babfélék nekem is nagy kedvenceim, csicseriborsón hetekig elélnék, és szintén missziómnak tekintem népszerűsítésüket. A kínai gyógyító konyha szerint értékes alapanyagok, melyek elsősorban a vese-jint táplálják és kivezetik a felesleges nedvességet, azaz rendszeres fogyasztásuk segít megelőzni az olyan nyálkaproblémákat, mint 2. típusú cukorbetegség, magas koleszterinszint, elhízás és társai.

A könyv erénye, hogy többféle ízlést igyekszik kiszolgálni: vannak benne hagyományos ízvilágú és trendi receptek is, jól megfér egymás mellett a tárkonyos-birsalmás bableves és a babos-fehércsokis zabtallér például.

Nagy Zita: Vegán reggelik

A Boook kiadó nagy örömömre elmozdult egészségtudatos irányba és külön könyvsorozatot szentel a témának. Az egyes köteteket ismert bloggerszerzők jegyzik, Mindenmentes Nóri (Mindenmentes receptek), Nagy Zita (Vegán reggeli) és Hadarik Rita (Glutén nélkül) felel egy-egy témáért.

A Vegán reggeli kötet áll hozzám témájában a legközelebb, a könyvbemutatón is ott voltam, és megkóstoltam Zizi szőlős-csokis chiapudingját, diós lencsepástétomját és datolyás energiagolyóit is – mind nagyon finom volt. Bár 5 elemes szempontból nem minden recept ideális reggeli, de amelyik nem az, az délutáni uzsonnaként vagy a suliba elcsomagolva bevethető. Egyedül a turmixok hagynak hidegen, szó szerint – az itt említett okok miatt. 🙂

A legjobban a palacsintareceptek (7 db), a kásavariációk (6 db), a tofurántotta és a kencék- pástétomok tetszenek, de a granolákra és az egytálételekre sem mondanék nemet.
A könyv pozitívuma a jól áttekinthető, könnyen kereshető szerkezet: a fejezetek alapanyagok szerint tagolódnak, de a végén típusok szerint is visszakereshetők a receptek.

Bede Anna: Vegabudapest

Anna a Vegasztrománia blog szerzője, akinek szuper vega szakácskönyve mellett ez a 2. kötete, melyben a vegaságról, főzésről, kedvenc helyekről, ételekről beszélget a témához valamilyen módon kapcsolódó hírességekkel. Az interjúkat egy-egy kedvenc hely portréja és receptje választja el egymástól. Ez a struktúra egy szórakoztató olvasmányt eredményez, olyan szakácskönyv, amit bármikor levehetsz a polcról, bárhol felütheted, biztosan le fog kötni.
A kötet végén cuki térkép jelzi Budapest 36 vegetáriánus, vegabarát vagy vegán helyét.

+ 1: Rubin Eszter: Bagel

Évek óta vártam a megjelenését ennek a könyvnek, mely nem szakácskönyv, hanem szépirodalom, de mivel szerzője maga is gasztromán (ex)blogger, így a történetet átszövi a főzési szenvedély. Eszter első könyve, a Barhesz nagy kedvencem, többször olvastam és van, hogy csak leveszem a polcról és beleolvasok kicsit. A Bagelt még nem olvastam, de már alig várom, hogy bekuckózzak vele a babzsákfotelbe a téli szünetben.

Hírlevél

Ha nem szeretnél lemaradni a posztjaimról, tanfolyamaimról, továbbá szeretnél tippeket kapni az 5 elemes táplálkozás témakörében, iratkozz fel a hírlevelemre, ahol most egy plusz tudásanyagot is letölthetsz – Így látja a kínai gyógyító konyha a táplálkozási hibáinkat.

1 Comment

  1. […] Kicsi Vú 5 elem konyhája karácsonyi könyvajánlója. Köszönöm: ) Évek óta vártam a megjelenését ennek a könyvnek, mely nem szakácskönyv, hanem szépirodalom, de mivel szerzője maga is gasztromán (ex)blogger, így a történetet átszövi a főzési szenvedély. Bővebben » […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.