
Milyen a tápláló reggeli?
2014-02-13
5 elem gofri
2014-02-26Zokniban alszol? Hideg kezed, lábad? Gyakran vagy náthás és nem tudod az okát? Olvasd el tippjeimet és kiderül, min változtass!
Nagyanyáink még tudták, hogyan alkalmazkodjanak az évszakváltás kihívásaihoz. Esélyük sem volt decemberben görög salátát készíteni, abból gazdálkodtak, amit a kamra adott. Elvermelt gyökérzöldségek, szárított hüvelyesek, aszalt gyümölcsök és olajos magvak, házilag savanyított káposzta, némi hús és gabona képezte télre a túlélőkészletet, ebből kellett gazdálkodni. A természet bölcs, azt adta, amire a nagy hidegben szüksége van a szervezetnek. A hagyományos kínai orvoslás megőrizte ezt a tradíciót, és nem tesz különbséget étel és gyógyszer között. Ha megfogadod tanácsait, felvértezheted magad a téli nyavalyák ellen.
A folytatáshoz kattints a 100fok blogra.

Farkas Viki, azaz Kicsi Vú vagyok, az 5 elem konyha szakértője, és az a küldetésem, hogy minél több magyar emberrel megismertessem a hagyományos kínai orvoslás energetikai szemléletét és az ezen alapuló étkezést. Így alkatodhoz illően tudsz egészségesen és finoman étkezni. Ez egy pozitívumokra fókuszáló rendszer, amiben örömét leli az, aki eszerint főz - és az is, aki csak fogyasztja, mert ízletes és változatos.
Úgy gondolom, hogy a sok-sok recept és tudásanyag mellett a mindennapi inspiráció az, amire az otthoni főzésekhez szükséged van, ezért létrehoztam a Happy and Healthy 5 elem konyha klubot Kicsi Vú-val, ahol arra koncentrálunk, ami táplál téged, legyen az élelem vagy szellemi táplálék. Nézd meg Te is!
5elemkonyha.hu/klub
Ez egy havidíjas online útontartó program sok-sok recepttel, tudásanyaggal, havi online kérdezz-felelekkel és egy lelkes, egymást inspiráló közösségel.
Várunk szeretettel Téged is!




